|
|
 Sziasztok!
Én Lufi vagyok, csak így egyszerűen. 2000.07.15-én születtem. Testvéreimet hamar elvitték és a mamámat sem láttam már utána. Nem volt kihez bújnom, fáztam, féltem is egyedül és sokat sírtam. Egy ronda őszi napon, amikor már nagyon egyedül éreztem magamat, akkor végre eljöttek értem is. Először tanakodtak a fejem felett, hogy "biztos ő legyen-e?", meg hogy "elég kis csúnyácska és beteg is…", mert ugye folyt rettenetesen az orrom, meg köldöksérvem is volt, de azokról én nem tehettem. Aztán nagy kő esett le a szívemről, mert mondták, hogy elvisznek. Nagyon örültem, mert azt gondoltam, ennél a helynél bárhol jobb lesz. Ráadásul volt velük egy kislány, akiről már akkor tudtam, hogy tuti jó játszótársam lesz (egyébként ez így is lett). Már a hazafelé út csodálatos volt, jó melegben, a gazdasszony ölében utazhattam, aki nézegetett, mosolygott és sokat simogatott. A többire nem emlékszem, mert gyorsan elaludtam és szépeket álmodtam. Jó volt végre valakihez odabújva aludni. Amikor megálltunk finom illatú, meleg helyre érkeztünk. Már várt a fekhelyem, a tálacskám, játékaim, azt hittem álmodom és nem akartam felébredni. Aztán hamar rájöttem, hogy szerencsére ez nem álom! Sokat szeretgettek, simogattak, igaz a parkettával meggyűlt a bajom, mert a lábam állandóan szétcsúszott, de hamar megtanultam, miként kell rajta balesetmentesen közlekedni. Azt gondoltam, ennyi szeretetért, simogatásért és játékért cserébe, megpróbálok minden kívánságuknak megfelelni. Először azt akarták pisiljek egy újságra, ez könnyen ment, mindössze kétszer engedtem el magam a szobában. Később már csak az utcán végezhettem a dolgomat, de ez még kedvemre is volt. Aztán jöttek olyanok, hogy ül, fekszik, stb…Ha ezeket teljesítettem, finomságokat kaptam és sok-sok dicséretet. Ilyenkor persze dagadtam a büszkeségtől (meg a finomságoktól), ők meg örültek, hogy milyen okos kiskutyájuk van.
Egyszóval nagyon bejött nekem ez a kis falka, ahol van egy gazdim, egy gazdasszonyom és egy kölyöktársam, aki egyébként a gazdasszony kislánya. Ja és lakik vel ünk egy nyuszi, őt Kamillának hívják. A falkához tartozik még egy Fanni nevű dobermann lány is, akivel mindig együtt sétálunk. Vele szoktam veszekedni, de ő sosem mer nekem visszaszólni. :o)
Imádok enni, a gazditól minden reggel elkérem a napi Cesar konzervemet és amikor véletlen kifogy az éléskamrám, roppant bánatosan bírok nézni. Ilyenkor megsajnálnak és rohannak bevásárolni nekem. A gyümölcsöket, zöldségeket is szeretem, kedvencem az alma és a sárgarépa.
Minden szerénység nélkül állíthatom, hogy rengeteg jó tulajdonságom van és roppant jól nevelt vagyok. Van például egy kajás polcom, amit simán elérek, de sosem lopok, mert ha kérek valamit, akkor adnak. Erre is nagyon büszkék a gazdikáim. :o)
A házat is én őrzöm, amíg a gazdiék nincsenek itthon, mert a Fannira persze nem sokat lehet számítani. Mindig azt mondják, hogy én vagyok a kiskakas a szemétdombon.
Egyébként mindig vidám vagyok, sokat szoktam bohóckodni és "örömköröket" futni, ilyenkor jó látni, hogy nagyokat nevetnek és boldog az egész falka.
Egyszóval jól érzem magam a bőrömben és remélem ez még nagyon sokáig így marad!
2003. december
 2004. november 18.
Sajnos a Fanni már többet nincs velünk, már nem tudok vele veszekedni, nem tudom megvédeni a kajámat tőle és már nem kell figyelmeztetnem, hogy őrizze a házat. A gazdi azt mondta, hogy lebénult, nem tudott a lábára állni, olyanokat mondott, amiket én nem értettem. Szóval nagyon beteg lett és ...... :(
2005. január 22.
A gazdiék elmentek valahová, majd egy kis szőrzsákkal tértek haza, amit aztán a Szasza kezébe nyomtak és azt mondták neki, hogy Boldog Szülinapot! A kisgazdám nagyon boldog volt, bár én nem igazán értem, hogy mit kell annyira örömködni egy ilyen kis szőrzsák miatt. Sok bosszúságot fog még nekem okozni, az biztos!!! Tara lett a neve.....
2005. október 17.
A gazdiék elmentek, engem meg átvittek a mamához. Amikor hazértem egy kis mopszkölyök foglalta el a birodalmamat. Hogy kerülhetett ide hozzánk???
Amíg a mamánál voltam (erősen hallgatóztam), hallottam is idegen hangokat, veszekedtem is, ennek ellenére nem értettem, hogy ez a kis kölyök hogy került ide...Anettnek hívják a kis szörnyeteget :)
A gazdi azt mondta, hogy ez az ő meglepetése a szülinapjára, el is mesélte boldogan mindenkinek, hogy az élete párja és az Elida hogyan szervezték meg az egészet. Hát ezért vittek át engem a mamához, hogy ne lármázzam fel a környéket, na meg hogy a kis betolakodó beléphessen a birodalmamba, mert ha otthon lettem volna, akkor lett volna egy-két szavam az akcióhoz!
Na jó, őt azért megszerettem, bár sok mindent kell még megtanítanom neki, de jókat játszunk, együtt megyünk sétálni, szoktunk együtt aludni is. A kajánkat azért nem osztjuk meg, egye mindenki a sajátját!
(Anett születéséről Itt olvashatsz)
  
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sziasztok!
2004. november 18.
